Tisztelt Betegek! Tisztelt Egyesületi Tag! Tisztelt Hölgyem, Uram!
Szeretettel meghívjuk a 2012. március 24-én (szombat) tartandó rendezvényünkre, amelyet az „Európai KolorektálisRákellenes Hónap” alkalmából rendezünk meg.2008 márciusában, Brüsszelben, az Európai Parlamentben azEuropacolon Nemzetközi Bélrákos Szövetség - melynek a Meggyógyulhatsz Egyesület is tagja – elindította az „Európai Kolorektális Rákellenes hónapot", mely eseménynek nagy sikere volt az Európai Unió képviselői között is. A kampány célja, a 2003 decemberében elfogadott Európai Rákellenes Kódex és az Európa Tanács által kidolgozott ajánlások megvalósítása az EU tagállamaiban, amely kimondja, hogy „az 50 év feletti férfiaknak és nőknek kolorektális rákszürésen kell részt venniük”. A rákszűrési programok megvalósításával a vastag- és végbélrákos betegek ezreinek életét menthetnék meg.
Hazánkban évente 8-9000 új betegnél diagnosztizálnak vastag-, ill. végbélrákot, ez a szám elrettentő! Az Európai Unióban első helyen állunk a megbetegedések miatt bekövetkező halálozásban. A szűrések és a felvilágosítás hiánya is hozzájárul, hogy évente 5000 embertársunkat veszítjük el, mert a betegsége későn lett felfedezve. Időben diagnosztizálva a kórt, a betegség 80% -ban gyógyítható lenne, mert a korszerű kezelések hatására a túlélési esélyek kedvezőek. 2009 novembere óta ígérik a szűrések elindítását, amely azóta sem történt meg!
Szükségünk van Önre! Önökre! Társadalmi összefogásra, támogatásra!
Célunk, hogy tudatosítsuk a vastag- és végbélrákra vonatkozó szűrőprogramok sürgető szükségességét és erre felhívjuk a kormányzat figyelmét! Rá kell vennünk a döntéshozókat, hogy kezdjék meg a vastag-és végbélrák szűrését a lakosság körében, a rendelkezésre álló legjobb módszerek segítségével, valamint készítsenek nemzeti rákmegelőzési tervet.
Sorainkba várjuk a betegeket, gyógyultakat, mindazokat, akik tenni szeretnének kitűzött céljaink eléréséért. Segítsenek támogatásukkal, hogy szavunknak súlya legyen!
Dobolyi Lászlóné
elnök
Európai Kolorektális Rákellenes Hónap
2012. Március 24.
Előadások:
10.00 - 10.10 Köszöntő
10.10 - 10.30 A szűrések jelentősége, fontossága a megelőzésben, gyógyításban
Dr. Cornides Ágnes
10.30 - 10.50 PET CT vizsgálatok jelentősége a daganatos betegek gyógyításában
Dr. Tóth Viktória
10.50 - 11.10 A tápláltsági állapot jelentősége a daganatos betegek gyógyításában
Dr. Kálmán István
11.10 - 11.30 Félig tele vagy félig üres a poharunk?
Strommer Szilvia – Magyar Rákellenes Liga
11.30 - 11.50 Rákbetegek rokkantsági ellátásáról, az egészségügyi rendszer átszervezése tükrében
Dr. Jósa Anna
11.50 - 13.00 Büfé – kávé, tea, aprósütemény
Helyszín: Budapest VII. Wesselényi utca 17. CIVIL HÁZ