Letudtuk a Rák Világnapi rendezvényt, "kilehet pipálni”!
Az elhangzott előadások sok fontos információval szolgáltak, melyek vegyes érzelmeket, indulatokat váltottak ki a részvevőkböl. Sajnos a mai közszolgálatiság nem működik, a meghívott TV társaságok közül, csak Fix TV sugárzott hiteles összefoglalót az eseményről.
Előadásomban hiteles, ellenőrizhető adatokkal szolgáltam az Egészségügyi Minisztérium hozzáállásáról, a szűrővizsgálatok mai állásáról, a megelőzési stratégiájukról, amely sajnos egyenlő a nullával. Ez az ország lakosságának drámája, mely úgy gondolom elfogadhatatlan. Egy újságírótól kaptam egy levelet, melyben értesít, hogy lekérdezte az EÜ Minisztériumban, hogy az általam említett számadatok stimmelnek e? A Minisztérium sajtóirodája a következő választ küldte, újságjának:
"Az összegek stimmelnek, de fontos tisztázni, hogy nem pénzügyi okai vannak annak, hogy jelenleg leálltak a vastagbélrák-szűrések. A modellprogram 3 éve folyik, ezért szükségessé vált a program monitorozása, hiszen ahhoz, hogy tisztában legyünk azzal, mennyire hatásos és eredményes ez a szűrési forma, nélkülözhetetlen az eddigi eredmények vizsgálata. Jelenleg a program összegzése, a tapasztalatok, eredmények értékelése történik. A monitorozás eredményének függvénye lesz a program további mikéntjének, folytatásának kérdése. "
Nézzük meg és elemezzük ezt a semmit mondó, standard választ.
- Nem igaz, hogy a modellprogram három éve folyik, mert ha felmegyünk az ANTSZ honlapjára, láthatjuk, hogy már 1997.-98.-as adatok is megtalálhatóak a modellszűrésekről. Az eredményességet szintén az itt elhelyezett táblázatok is alátámasztják, egészen 2007.június 30.-ig, tehát ez, hogy úgy mondjam „rizsa”. A válasz, a kérdező lekezelése.
- A "program összegzése" szintén megdől, mert ezek rendben összegezve vannak éves szintű lebontásban.
- Az pedig végképen „kiveri a biztosítékot”, hogy a „monitorozás eredményének függvénye lesz a program további mikéntjének, folytatásának kérdése. "
- Miről beszélünk? A nátháról, vagy a rákról?
- Meddig modellezgetnek még?
- Mi van a lakosság és elsősorban a veszélyeztetett réteg átfogó szűrésével?
- Ameddig az Egészségügy „csinovnyikjai” ücsörögnek a döntésen, hány ember betegszik meg?
- Hányan hallnak meg a betegségben?
- Ne feledjék, évente 9000 az új vastag- és végbélrákos beteg!
- 5000 halott, majdnem fele – fele arányban, a nők és a férfiak!
- Gyászos adatok ezek.
- Időben felfedezve a 80 % megmentehető lenne!
Kérdések, válaszok nélkül. Úgy tűnik a Magyar Egészségügyi Minisztériumi vezetést nem érdekli, a Magyar ember, csak a „profit orientált egészségügy” létrehozása!
Már pedig ez így nem működhet, mert emberekről van szó, nem tárgyakról!
Egészségügyi reform?
Miről beszélünk?
Dobolyi László
elnök